Úgy gondolom, hogy az elterjedt diéták közül most ez a legtarthatóbb, mert viszonylag kevés kompromisszummal jár és hamar látható eredménye van. 

Természetesen ennek is vannak előnyei és hátrányai, mint minden másnak. Ennél a diétánál nem fogsz olyat hallani, hogy „nem ehetsz csokit”, „nem eheted meg azt a szelet kenyeret, mert fúúj a fehér liszt”, ennek azonban az az ára, hogy számolnunk kell a kalóriákat. 

Na de, hogy az elején kezdjük, mi is az a flexibilis diéta?

Mindannyiunknak van egy napi energiaszükséglete, ami, nemtől, kortól, edzettségtől függően mindenkinek más és változó. A napi energiaszükséglet az alapanyagcseréből és a napi aktivitás során elégetett kalóriákból tevődik össze. 

Az alapanyagcserét különböző képletek és programok segítségével ma már nagyon egyszerűen ki lehet számolni, a napi aktivitás nagy részét pedig az edzés fogja kitenni, amelyekre egy átlag értéket már a szuper okos órák segítségével szinten könnyen meg lehet állapítani. 

Tehát, megvan a napi energiaszükségletünk, ha fogyni szeretnénk, ennél kevesebbet kell ennünk, ha hízni, akkor pedig többet. FONTOS!, a bevitt kalóriát nem szabad az alapanyagcsere szintjére vagy az alá lecsökkenteni, mert az már nem egészséges. 

Ezután pedig meg kell határoznunk, hogy a keretünkből mennyi kalóriát viszünk be szénhidrátból, zsírból és fehérjéből és ezeket az értékeket kell tartanunk. 

A flexibilis diéta lényege, hogy megehetsz egy Snickers-t is naponta, ha beleférsz a keretedbe. Persze azért ez nem ajánlott minden nap, de néha-néha bőven belefér 🙂

A kalóriák számolásában már nagyon egyszerű dolgunk van, használhatjuk az én kedvencemet a Yazio-t, de több alkalmazás is létezik erre a célra.